2010. február 15., hétfő
Vad éjszaka-Zaphyris
Kyara ismét vadászni indult az izgalmakkal teli éjszakába. Nem tehetett róla, szüksége volt a változatosságra, élvezte a férfiúi bókokat, a változatos felhozatalt.De ma úgy döntött nem virtuális énjét éli, nem , ma hagyja kiszabadulni az oly régóta benne szunnyadó, alkalmasint nehezen féken tartható vadmacskát. Felhúzta sötét testéhez simuló nadrágját, sokat sejtető fehér blúzát, mely éppen ott, és éppen annyi betekintést engedett, amitől férfi legyen a talpán aki nem indul be. Sminket ma is hanyagolta, természetes szépségnek számított. Cigarettát vett magához, egy szexi pulcsit és hosszú szövetkabátot vett magára, és elindult a végtelen éjszakába. Törzshelye volt a végcél; az Ír macska;ahol a felhozatal mindig tetszetős és bőséges, és Kyara ezt már nagyon jól tudta. Az se zavarta, hogy egyedül ment, tudta, így nem hátráltatják majd, és minden rejtett képességét kénye-kedve szerint próbálgathatja. Céltudatos volt, halálpontosan tudta mit is akar. FÉRFIT akart, így nagy betűkkel, sőt különös vágya fogta el; érezte egy ma est nem elégíti ki a benne szunnyadó nemes vadat. Kyara belépett a helyiségbe, lesétált a lépcsőn, és az aljába megbúvó ruhatár felé vette az irányt. Szeme sarkából a kidobókat szemlélte, és nem tudott elsiklani a fiúk szokatlan érdeklődése felett. Miközben megvált a felesleges ruhadaraboktól, szende-kacéran a fiúkra nézett. Az elismerő bológatésra nem is kellett sokat várnia, de egyikükön Kyara válogatós szeme ezúttal fennakadt. A férfinak rövid fekete haja volt, csontos arca, előreugró álla, és mély barna szemei.A lány mélyen a szemébe nézett, kihívóan és félreérthetetlenül rámosolyodott . Miközben elvonult a férfi előtt, finoman a kezét a csipőjére ejtve, nőiesen riszálta gömbölyű fenekét . A látvány teljesen lekötötte a kidobókat, a nagy bámulásban a nagy kolosszusok majdnem leesetek a székről. Kyara leült egy belső boxba, de úgy hogy jól lássa érdeklődése tárgyát. A fiú, a legkisebb feltűnéssel igyekezett a lányhoz jutni, beosont a boxba, az asztal alá csúszott. Finoman kigombolta a lány nadrágját és miközben hevesen csókolta a hasát két ujja ki-bejárva korbácsolta fel a vágyat Kyarában. Pár perc alatt jutott el a katarzisig és nem akart hálátlan maradni, így fionam lehajolt a fiúhoz, fejét felemelte és megcsókolta lekicsinylően. Ezután begombolta nadrágját, és a táncparkett felé vette az irányt.Vitte a zene magával, de az érzékei még mindig élesen működtek.Aurája többszörösére duzzadt, és érezte vadászösztöne hajtja tovább. Szemközt meglátott egy igazi díszpéldányt, és már rá is kattant.Óvatosan megközelítette a férfit, finoman hozzá simulva táncolt.Ekkor a fiú hátranyúlt és a határozottan megfogta Kyara csípőjét.Tetszett az érzés a férfinak, megfordult, a lány pedig pont erre várt, ismét elővette végzetes tekintetét.A hatás most sem maradt el.Lassan vonaglottak a zene erotikus ritmusára,amikor a lény érezte hogy igencsak keményedik táncpartnere.És ekkor feltűnt egy másik görög isten, mint kiderült együtt jöttek. A lánynak tetszett a barát is , így őt is magához szorította, és hármasban folytatták.Úgy tűnt összehangolt hármast alkotnak. Kezdett igazán meleg lenni a hangulat, így a bárpulthoz csábította a fiúkat egy kis beszélgetésre.Laza csevegés kezdődött, majd Kyara sejtelmesen az idősebbnek tűnő fülébe súgta, hogy bizony mindkettőjük lüktető farkat szeretne ma este magának A fiúk azt hitték álmodnak, de Kyara arca hamar rádöbbentette őket, hogy komolyan gondolja a dolgot, ők pedig boldogon mentek bele a kérés teljesítésébe. A ruhatár felé vették az irányt, majd ki az utcára. A pub mellett volt egy kis bolt, bort vettek majd kocsiba szálltak, és elhajtottak a város másik végébe.A lakás kellemes volt, amolyan férfi lak, de Kyarát nem ez izgatta.A barna fiú bort töltött mindannyiuknak, nem mintha Kyarának szüksége lett volna bármilyen befolyásoltságra, rég nem voltak már erkölcsi vagy akármilyen gátjai. A fiúknak viszont kellett az ital, zenét tettek be. Kyara táncolni kezdett a fiúknak, ők az ágyon ülve élvezték. Kyara lassan kezdte kigombolni az ingét, a fiúk vágyakozva figyelték. A szőke odapattant Kyara mellé, és simogatni kezdte, a barna fiú élvezettel nézte őket, majd levette Ő is az ingét, Kyara pedig tovább vetkőztette a szőkét. Lassan az ágy felé táncoltak, közben a fiúk lesegítették az összes ruhát a lányról ,az ágy szélére ültették ,ahonnan kényelmesen elérte a szőke fiú övét. Kihámozta a nadrágját, majd hevesen szopni kezdte a fiú farkát.A barna fiú Kyara mögé térdelt, és hevesen csókolgatni kezdte a nyakát, harapdálta fülét amit a lány nagyon élvezett.A barna fiú, megemelte Kyara popsiját, és nyalni kezdte a punciját, miközbe Kyara tovább szopta a szőke fiút.A szőke fiú nagyon élvezte, de mást is akart, cserélt a barátjával.Most ő nyalta Kyarát, és a barnát kezdte kóstolgatni a lány.Izgalmas helyzet volt hiszen korábban Kyara csak a gondolattal mert titkon eljátszani, hogy milyen lenne ha két igazi férfi kényeztetné, és ha filmen látott ilyet belevörösödött a testén átfutó bizsergető érzésbe. És most gondolkodás nélkül, tiszta fejjel, egyenesen kereste ezt a lehetőséget.Kyara már nagyon vágyta hogy érezhesse is a a két férfi meredező farkát.Finoman hátranyúlt jobb kezével és a fiú fejét ellökte, jelezve neki hogy nem kér a nyalásból tovább. A szőke fiúnak se kellett több forró, nedves, de kemény farkát határozottan vágta be a lánynak. A lány még életében nem érzett ekkora farkat,de nagyon tetszett neki. De hirtelen átvillant valami vad az agyán.Miért ne próbálná ki, finoman lefektette a barna fiút, és beleült meredező farkába, és kérte a szőkét, kényeztesse Ő meg a popsiját.Frenetikus élmény volt, sose gondolta volna hogy ez ennyire kielégíti, egyre keményebben vágyta. És olyan csodában volt része, hogy a két fiú összhangba élveztek el benne.De ekkor jött az igazi meglepetés, a szőke fiú nyalni kezdte Kyara tüzes pináját,a barna . pedig még merev farkát a lány szájába adta. Egyikük se lankadt le, sőt még inkább kívánták a lányt. Most a szőke fiú keményen dugni kezdte Kyara punciját, és közben keze mélyen a lány fenekébe járt. Kyara keményebben kezdte a barna fiút szopni, aki közben a mellét morzsolgatta.Kyara beleszédült az Őt érő érzelem viharba, tetszett neki, hogy megkap mindent amit akar. A fiúk keményen dolgozták felváltva, és nagyon közel jártak a következő élvezéshez. Kyara magához húzta a két fáradt a farkat és hevesen szopni kezdte őket felváltva még az utolsó életnedvet is kiitta belőlük.A fiúk elnyúltak az ágyon de a lánynak ez nem volt elég. Felöltözött és a friss,csontig hatoló hideg utcára lépett és cigarettára gyújtott. Körbenézett hol lehet, de a környék idegenül hatott. Kyara belső iránytűjére hagyatkozott. Mégis valami ismerős érzés fogta el, tovább haladt a szerinte jónak tűnő úton, mikor autó lassított mellette. A szíve olyan heves vert, majd kiugrott, nagyon megijedt. De mikor meglátta az arcot, soha olyan megkönnyebbülést nem érzett még. Azt hitte a mesében van, a kidobó fiú volt. Kyara ekkor döbbent rá, hogy amire azt hitte a város másik felén van, alig 5 perc sétára volt a szórakozóhelytől. A fiú megkérdezte jól van e, és hogy merre tart. Kyara rámosolygott, és kacéran odavágta ; a gyönyör felé. A fiú mindent megértett, és kiszállt kinyitni Kyarának a mellette lévő ajtót. Kyara gondolkodás nélkül huppant a kocsiba, és kérdés nélkül kapcsolt zenét. A fiú cigarettával kínálta, de Kyara érezte ez nem szokványos dohány. Igen rögtön felismerte, és korábbi emlékei villantak át agyán. De csak a pillanat töredékéig tartottak, hiszen ezért volt ez az éjszaka, élni, levegőhöz jutni, ahogy régen; újra vadnak és felszabadultnak lenni.Elszívta a "cigarettát". A fiú még mindig illemtudó volt, megkérdezte a lányt volna e kedve vele tartani,bár már igencsak világosodott. A lány nem habozott,már este is tetszett neki a fiú odaadása, és abban is biztos volt, hozzá biztosan semmilyen érzelmi szál nem fogja kötni. A fiú páros nevét se tudta, nem véletlenül;nem akarta, nem voltak fontosak. Férfiak voltak akiket kénye-kedve kielégítésére felhasznált, majd dobta őket mint egy zsebkendőt.Jelzésként a combjára markolt a fiúnak, közel az ágyékához, és földöntúlian mosolygott az esendő áldozatára. Hamar felértek a lakásba, ami csodálatosan otthonosan volt berendezve,a fiú töménnyel kínálta Kyarát. Ha az anyag eddig nem hatott rá, gondolta majd az alkohollal együtt; meggittak két-három felest,és a fiú megint kényeztetni kezdte. Ezúttal a nyelve finoman játszott a lány csiklóján, ami a kemény kefélés után üdítően hatott a rá.A fiú mindenben nagyon finom volt, a behatolással úgy vigyázott a lányra, mintha neki az első lett volna. Kyara azon kapta magát, hogy a gyengédséget jobban élvezi, mint az előző hajthatatlan menetet.Tetszett neki a fiú odafigyelése, és odadása. Gyengéden szeretkeztek, és a lány látta a fiú szemében, hogy őszinték az érzelmei. De ő nem érzett semmi mást, mint annak az örömét, hogy Ő kell. Sajnálta a fiút, de tudta , hogy nagyobb fájdalmat okoz ha hagyja hogy a fiú beleélje magát a dolgokba, neki ez csak egy csodálatos szeretkezés volt, egy vad éjszaka utolsó akkordjaként, amikor is Kyara ismét valaki újjá született.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése