A barlang - Ördög

A lány a szokásos bűntudattal nyitotta ki az ajtót, de tudta, ez az érzés hamar el fog múlni, és helyébe az izgalom, a vágy, és a félelem lép. A félelem... az a fajta kellemes érzés ez esetben, ami vágyát fokozza, ami izgalomba hozza... de mégiscsak félelemnek nevezné. A cél csak annyi, hogy megtegye, ezzel örömet okozva, és élvezze, utána, pedig ne érezzen bűntudatot. A cél, hogy levezesse a feszültséget, és átadhassa magát az élvezeteknek. Odabent sötétség uralkodott, ez volt ugyanis a barlang egyik helye, ahová a kinti fény nem jutott be. A folyosón oldalt voltak ugyan fáklyák, de ezeket nem gyújtották meg. Így a titokzatosság megmaradt a lány körül. Nem lehet mondani, hogy túlöltözött lett volna... parancsra öltözött, egy vékony lepelszerű ruha volt rajta, derekán egy vékony bőrszíjjal összefogva. Mezítláb volt. Tartott tőle, hogy a barlang mélyén ebből még kellemetlensége fog származni, de meglepő módon a padló puha volt, mintha tollpárnán lépkedett volna. Habár már kint is sötét volt, azért eltelt néhány perc, mire szeme megszokta a benti sötétséget is, hogy át tudjon vágni a szobán.
Nem messze maga előtt meglátott egy sötét árnyékot. Egy padon ült a fal közelében, még nagyobb homályba fedve testét.

- Halló – kezdte - én... De az alak lágy mozdulattal csendre intette, tudtára adva, hogy nem kell a beszéd. A lány hirtelen ostobának érezte magát, amiért minden alkalommal ez történik, mégis mindig, minden alkalommal úgy érezte, köszönnie kell... most épp a sötét szobának. Az alak, miután - férfias hangzású suttogással - csendre intette, felállt, kézen fogta a nőt, és bevezette a sötét folyosón keresztül egy még sötétebb szobába. Áthaladva a boltíves átjárón, egy nagyobb terembe értek, és a férfi élesen jobbra fordult, ahogy beléptek. Így a lány háta mögé került, aki most láthatta a helyet a két meggyújtott fáklya fényében. Nem volt sok a terem nagyságához képest a fény, épp csak hogy többet láthasson a sötétnél. A szobát hosszanti irányban alacsony falak osztották több részre, amelyekbe mellmagasságban kampókat erősítettek, a falak előtt pedig padok álltak. A férfi balra fordult, és az egyik folyosó feléig vezette. A nő érezte egyre növekvő félelmét, és érezte, egyre idegesebb lesz.
Ez a hely ijesztőbb volt számára, mint azt elsőnek képzelte. Már menekülni akart, ki innen minél hamarabb. De már nem volt visszaút..., a férfi is megérezhette menekülési vágyát, mert hátulról szorosan átölelte. Azután magához húzta a lányt, és dörzsölni kezdte a vállát erős kezével. Szüksége volt erre, és a férfi tudta ezt. Elűzte a feszültséget a nő tagjaiból, a testéből. Mikor érezte, hogy kezd oldódni, keze lejjebb csúszott, majd kioldotta derekán a bőrszíjat..., válláról lejjebb csúsztatta a ruhát, ami most akadálytalanul hullott alá a földre.

- Bízol bennem? - kérdezte tőle, miközben szinte minden porcikáját egyszerre simogatta.
- Bízom benned...jobban, mint magamban. A tiéd vagyok. - a lány ezt így is gondolta.
A férfi erre semmit nem mondott, elővett egy fekete kendőt, amivel bekötötte a szemeit. Erősen érezte a lány testében lévő feszültséget. Ujjaival megnyomta a gerince melletti érzékeny pontokat, melynek hatására a világ megszűnt, a vágy elindult testében. Tudta, bízik teljes erejéből..., hisz azért van itt, hogy örömet kaphasson, és viszont adhassa azt. Már csak a vágy, és a férfi ujjainak érintése maradt számára..., a férfi tenyerének érintése, amely most elindult a testén egyre több helyet felfedezni, míg végül vágy már akkora volt, hogy szinte öntudatán kívül lökte magát a meleg kezeknek. Ekkor egy erős határozott mozdulattal a férfi belökte ujjait a lány hüvelyébe... Ő felsikoltott..., ugyanakkor érezte, hogy vágya egyre fokozódik, és nagyon szeretné, ha azok az ujjak mozognának. De nem mozdultak. Nagyon vágyott rá, de mondani persze nem merte. Ez nem az a pillanat, amikor Ő bármit is mondhatna... Tudta ezt Ura is...

- Élvezed, te kis ribanc? Akarod?

- Igen - lihegte Ő alig hallhatóan. Ekkor a férfi elengedte..., már nem simogatta, nem ért hozzá. Egy nyakörvet rakott a nyakába, melyhez egy pórázt kapcsolt. Továbbvezette a lányt a barlang belsejébe, ahol bilincseket tett a kezére, a feje fölé az egyik karikába rögzítve azt. A lábára is bilincsek kerültek, szétfeszítve, és kikötve ezzel a lábát. A nyakörvet is rögzítette, így a fejét nem nagyon merte mozgatni. Megfulladni nem akart. A lány most ott állt tehetetlenül, bekötött szemmel. Megint félt, izgalma lappangni kezdett..., ekkor megint megérezte az ismerős kezek, ujjak érintését, simogatását.
A vágy újra elindult testében, minden porcikájában. Aztán megérezte..., amiért jött.
Még több kezet a testén. Egyre többet....nem tudta, hogy hány kéz simogatja, hogy mikor ki keze nyúl mélyen belé, hogy ki keze markolássza kemény melleit. Ezt még élvezte. Szégyellte magát, de kifejezetten élvezte..., míg meg nem hallotta Urának kemény hangját.

- Akkor csakis a megbeszéltek alapján. Nem tesztek benne kárt, és nem mentek el a végső határokig. Nemsoká visszajövök, addig élvezzétek ki. A lány ijedten hallgatta a szavakat... az nem lehet, hogy itt hagy idegenekkel..., az nem Ő lenne. Legszívesebben felsikoltott volna, de nem, mert hangokat kiadni.

- Bíznom kell..., bíznom kell..., mindenek felett..., a félelmem nem lehet erősebb a bizalmamnál. - ezt hajtogatta magában, miközben távolodó lépteket hallott. De tudta, Gazdája soha nem hagyná Őt ott. Tudta ezt, és megnyugodott. Ahogy elméje lecsillapodott érezte testén a kezeket. Nem tudta megszámolni, hogy hány pár kéz lehet.
Vágya fokozódott, és kívánta az érintéseket, kívánta a kielégülést. Ujjak matattak benne, és Ő egyre szaggatottabban vette a levegőt..., érezte, már nem bírja tovább, mikor hatalmas erővel terítette le az élvezet. Azt kívánta, bárcsak engednék el a kezeit, bárcsak lefekhetne, úgy érezte, nem bírja tartani magát. De ezt megtette helyette más. Valaki erősen átkarolta, és a fülébe súgta... - te elélveztél, de most jövünk mi. Hangos nevetés törte meg a csendet, ami a szobában uralkodott. Akkor meghallotta..., amitől annyira félt..., a pálca, és a korbács hangját. Nem kapott még vele..., erre számított pedig, de csak a suhogást hallotta..., ijesztgetést, gondolta magában. De ekkor forró cseppeket érzett fedetlen mellein, és hasán. Gyertya...közelről. Magában rimánkodott, hogy emeljék feljebb, hogy valamennyit hűljön, mire a bőréhez ér..., de nem merte hangosan kimondani, nem mert ezért könyörögni. Vonaglott, de szabadulni nem tudott. Ezután lesújtott az első pálca, majd az első korbácscsapás is.... Mindhárom egyszerre. Nem számolta, nem is mondta neki senki.
Felváltva kapta, két oldalról.... egy korbács, egy pálca. Érezte, ahogy a bőrét felsérti a pálca, érezte a korbács nyomát is. Sikoltott volna, de nem mert. Hangosan nyögött, sziszegett, de közben érezte, hogy mindezt élvezi, érezte, hogy öléből lefolyik a nedvesség..., izgalmának bizonyítéka. A férfiak is észrevették ezt. Egy erős kezet érzett magában..., először csak a puncijában..., aztán a fenekében is. Neee..., akarta kiáltani..., oda ne. Ettől is félt. Ura ezt tudta..., oda csak Ő teheti kezét. Ezt talán nem mondta nekik? Nem beszélték meg előre? Megint félt..., de félelme nem tarthatott sokáig..., egyszer csak azt érezte, hogy minden dugható lyukban egy-egy férfi van. Betöltötték a száját, fenekét, és punciját is. Fájt..., ez az érzés új volt számára..., új, és fájdalmasabb, mint az előző élményei. Érezte, ahogy testét betöltik a férfiak, érezte egyre növekvő vágyukat..., és ekkor meghallotta a jól ismert hangot... a hangot, amit annyira szeretett hallani, mikor Ura élvezte a testét..., ekkor jött rá, hogy mégsem idegen férfi van a fenekében... Ura volt. Nagyon megörült... talán ezért, talán, mert most már el merte engedni magát, a férfiakkal szinte egyszerre élvezett el. Nem bírta hangját visszafogni..., hangosat sikoltva élvezett el, miközben egész testét beterítette a férfiak élvezetének eredménye. Mindenhol spermát érzett magán. A teste fájt, sajgott.

- Tisztítsd le a farkunkat... - hallotta az utasítást. Ő pedig egyesével, ahogy a szájába nyomták, szívta, nyalta róluk a saját nedve, és a sperma keverékét. Most meg tudta számolni... 3 férfi volt ott, és az Ura, akit mindig annyira vágyott. Most is simogatták a kezek..., ugyanazok a kezek, de most nem esett jól. Csípte, és fájt, ahogy a korbács, és pálca helyét érintették. Végre kényelembe helyezhette magát..., puha földön feküdt, és puha takarót terítettek rá. Ez már törődés volt, és nem használat. Ez már a megelégedettség jele volt. Hallotta, ahogy mindenki elköszön Urától, köszönetet mondanak, amiért használhatták. Őt senkit nem méltatta szóra. Neki senki nem köszönte meg. Nem is várta. Csak feküdt a földön, és várt. Mikor minden hang elhalt, lekerült a kötés a szeméről. Urát látta, aki melléfeküdt, és büszkeséggel nézett rá. Tudta, örömére szolgált, és ezzel a kellemes tudattal fészkelte magát Gazdájának ölelő, és védelmező karjaiba.