Vicacica
Annyira akarom, a múlt hét óta kell nekem! A fekete átlátszó ruhám alá venném fel. A pasim szeme felakadna, ha meglátna benne. Milyen finom az anyaga, hívogató kivágás a mell fölött. Istenien állna a telt melleimen! Jaj csak az ára, tizenötezer forint, hogy a fenébe kerülhet egy kombiné ennyibe, aranyszálak vannak beleszőve, vagy mi, nem is értem.
Sétálok egyet az üzletben, nézelődöm, hátha eszembe jut valami, honnan szorítsam ki rá a pénzt. Csak az a kis bamba eladólány van itt, sok vevő. Kétlem, hogy tud mindenkire figyelni. Biztonsági őr egy szál se? Fura, pedig nincsenek a ruhákban riasztók, kitapogattam, ilyen finom selyem kombinéba hová is dughatnák?
Pár mohó nő nézelődik, sexik akarnak lenni, mint én, de nekik sincs pénzük, látom. A kis félénk férjecske itt mellettem, fogdossa a bugyikat, biztos az asszonykát akarja meglepni. A kis huncut, ki se néztem volna belőle, hogy az a kihívó fazon tetszik neki.
Mi lenne ha? Ha? Na, neee, Vica ne őrülj meg!!
Egy nő hisztizik a próbafülkénél, a D-s cicijére akar B-s kosarast felerőltetni, persze hogy elszakadt.
Eladólány odamegy, ő is ingerült, én meg "oda", mintha csak véletlen, mintha nagyon nézném őket, és hoppp, de jó nagy ez a belső zseb.
Ok, ok Vica, semmi pánik, mindenki el van foglalva a sipákoló nővel, még egy kör és lassan kifelé, "ócska bolt, itt se kaptam semmit pofavágás", jó, kinn vagyok, megyek ebédelni, irány a mozgólépcső...
Nézd csak, a férjecske, hogy kerül ez ide mellém, ő is éhes talán?
Földszint, ez még mindig itt, velem akar ebédelni??? Mit akar, valamit a fülembe súg..
- Asszonyom, kérem, velem kell jönnie – mondja udvariasan.
- Na basszus....vége a világnak! – gondolom fülig pirulva.
Ördög
Négy éve hagytam ott a rendőrséget, elegem lett az egészből, nyugdíjaztattam magam. A családom is ráment, a feleségem elhagyott. De meg is értem. Az állandó bizonytalanság, a szinte folyamatos éjszakázás. Volt úgy, hogy három-négy napig sem láttak. A családom ugyan már nem tudtam megmenteni, de a saját életem rendbe akartam hozni. Azóta itt dolgozom ebben a nagyáruházban biztonsági őrként. Nyugis állás, már kilométerekről megérzem, hogy kit kell figyelnem, ki az, aki gyanús lehet. A húsz éves nyomozói múlt nem múlt el nyomtalanul.
No nézd csak, ez a csinos nő, azokkal a csodás keblekkel, hogy figyeli az eladólányt. A keze már egy fekete csipke kombinét fog, és miután körbenéz, beleteszi a kabátja zsebébe. Majd, mintha mi sem történt volna, kisétál az üzletből.
Természetesen követem, de persze nem akarok semmiféle balhét, csoportosulást, így akkor szólítom csak meg, amikor a földszintre tartó, mozgólépcsőre lép.
- Asszonyom, megkérem, hogy amint leértünk a földszintre forduljon meg, és előttem, fáradjon vissza velem a fehérnemű üzletbe.
Meredt szemekkel néz rám, elpirul, a tekintete a földre irányul.
A mozgólépcső alján minden kérés nélkül visszafordul, majd megkérdezi megszeppenve:
- Most mi fog velem történni? Bevisznek a rendőrségre? Azt a szégyent nem élném túl.
- Ne itt asszonyom, majd az irodámban. Mindent meg lehet oldani, csak legyen kellőképpen nyitott a megoldásra. – mondtam egy kis hamiskás mosollyal. Az előttem lévő hölgy nagyon csinos volt, a teste vonzóan asszonyos, megvolt mindene, ami egy férfi számára fontos volt. Vajon szereti azokat a játékokat, amikre, régóta vágyom? Majd kiderül, mindenesetre kísérletet fogok tenni rá. Láttam a földre sütött szemeit. Ez jelent valamit, az alázatot, az engedelmességet. És most kiszolgáltatott helyzetbe került…
Ezt ki fogom használni, ha meg visszautasít, hívom a zsarukat.
- Menjen előre! Vegye le a kabátját, de előtte tegye ki az asztalomra azt a fekete csipke kombinét. No nézd csak nem is az olcsóbb fajtából való. Azt sejti, hogy ezért, akár elzárást is kaphat?
- Kérem, ne szóljon senkinek! Tudom, hibáztam, de visszaadom a fehérneműt, és kérhet tőlem bármit, ígérem, teljesítem! Csak ne szóljon a rendőröknek!
A szemeit most is a földre szegezi, nem néz rám. Finoman megemelem az állát, kényszerítem, hogy rám nézzen. A szemeiben látom az engedelmességet, amit már oly régen kerestem egy nőben.
- Térdelj le ide elém! – váltok át tegezésre határozottan. Az asszony rám néz, a szemeimbe, majd lehunyva azokat, térdre ereszkedik. Nem mozdul, vár. Vár az újabb parancsra, de azt nem hallja, nem hallhatja. Nem szólalok meg, csak a jobb csuklóját megfogva a tenyerét ráteszem, a már keményen meredező farkamra.
Vicacica
Nem hiszem el, hogy velem ez megeshetett, elment az eszem esküszöm, a negyvenes éveim közepén járok, „stabil” párkapcsolatban élek, van egy nagy gyermekem, és mint egy tizenhat éves tini elcsenek egy kombinét. Zakatolnak a fejemben a gondolatok, próbálom magam nyugalomra inteni, most semmi ellenállás, vissza beszéd, nagyképűség, csináld, amit mond - egyébként egész szimpatikus, nem is rossz pasi.
Mindent diszkréten csinált, még jó, hogy nem látványos elfogást rendezett, mint Colombo. Az a szóbeszéd, hogy a biztonsági őrök bunkók, ő egész kedves velem, annak ellenére, hogy munkát adok neki. De mit motyog, hogy el lehet ezt intézni másképpen is? Mire gondol? Mit akar ez tőlem? Megsajnált volna?
Mindenesetre most mindenben engedelmeskedem, megúszni, megúszni, megúszni…. Bármi áron! Nem visz vissza az üzletbe, szerencsére, azt nem élném túl.
Biztonsági szoba, az előtérben sok ember, „tévéznek”, én naiv, ezek innen mindent láttak. Visz beljebb, egy irodába, ez valamiféle főnök lehet itt, rá sem mertem pillantani a névtáblára, lehajtott fejjel mentem végig, én nem látok, ők se látnak…
Magabiztos, a szemében határozottság, ismerős ez a tekintet, egyszer valaki szemében már láttam ilyet, valakiében, akinek nem tudtam ellentmondani, aki elindított egy úton, ahol még nem jártam igazán sosem, de mindig-mindig arra tévedek, és be-be nézek, abba a bizonyos utcába.
Nagyon furcsa, de megnyugodtam, itt bent ebben az irodában nekem nem történhet bajom, érzem, kiléptem a világból.
Bizalmas hangot üt meg, sőt tegez, engem, pedig látja, hogy nem vagyok már húsz éves, nem tehetné meg. Mit számít most már, ki mit tehet meg, én sem csúsztathattam volna semmit a zsebbe ugyebár.
Megmagyarázhatatlan bizsergés árad szét bennem, az a kis ördögi gondolat jön újra és újra elő az agyamba, ami már számtalanszor, amikor a szeretőmhöz siettem „most ribanckodni fogsz”, és bár akkor is, és most is tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de mindig megmagyarázhatatlan jó érzéssel tölt el a tudat, hogy igen, ribanc leszek.
Nem érdekel semmi, teszem, amit mond, nem kell énnekem már gondolkodnom, és ez jó, nagyon jó! Rányomja a kezem a nadrágjára, megkívánt…
Erősen megfogja a karom, az asztalához tol, papírt tol elém – neved, címed, írd fel!
Hogyne, azonnal, már írom is, undok kolléga nő a földszintről:
Kozák Csilla, Bp. Csengery u. 68. - keress csak drága ott….
- Le kell vetkőztetnem, hisz bármit eldughatott még. Előírás!
Az iroda közepére rángat, ő, pedig leül az asztala mögé.
- Tessék, kezdd!
Ennek tényleg elment az esze, (ezt nem nőnek lehet csak csinálni?), még kirúgatja magát miattam, de ő tudja.
Még szerencse, hogy arra tanítottak, hogy mindig csinos legyen a fehér neműd, ki tudja, mikor kell vetkőznöd, szegény anyukám, biztos nem erre a helyzetre gondolt.
Legyen jó napod szépfiú, bár sok választásom nekem sincs.
Szoknya csúszik a földre. Barna combfix, fehér pöttyökkel, erre drága nem számítottál, látom a szemeden. Milyen lehet a bugyim, érdekel téged, de nem, még nem látod, eltakarja a blúzom.
Lassan kigombolom, barna melltartó krémszínű csipkével, cicim kidomborodik elől, sose férnek a bőrükbe. Francia bugyi.
Állok egy irodában, egy nagy bevásárlóközpont eldugott részén, egy vadidegen előtt bugyiban, melltartóban.
Aki most ráérősen feláll, odalép mellém, megmarkolja a hajam, és határozottan lenyom térdre, a hajamnál fogva tart, fáj, ahogy húzza, nem menekülhetek……rab lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése