Tudod, hogy birtokollak, hogy az enyém vagy. Lassan, szinte észre sem vetted miként. S ez így jó. Lubickolsz benne. Végigsimítom az ajkad. Hüvelykujjam… mutató ujjam.., beléd marok… beléd harapok… megszemléllek kicsit hátraszegett fejjel… tudom, hogy az enyém a tested és a lelked. Behunyom a szemem, és felvillannak a képek. Érzed az arcom rezdüléséből. Tőlem tanultad, hogyan használhatod. Kapkodó mozdulatok a farok után, - hiszen elvettem a kezed. Ügyetlenül igyekszel megfelelni az utasításnak… nyalod, bekapod, szívod, szopogatod… a ritmust én diktálom. És minden alkalommal egyre ügyesebb vagy. Amikor először vettem birtokba a torkod… Jaj, nagyon büszke voltál! Mindig beleborzongsz. Mindig csorog tőle a gyönyör nedve a combodon. Riadt érzések vívódtak benned, mikor először előttem térdeltél. Riadt voltál, mégis vágytál rá. Hiszen nekem, hiszen értem… Nem ismerted igazán a férfiakat. Nem is láthattál belőlük sokat az elmúlt években. Fejed leszegve, terpeszben térdeltél előttem. A szád is az enyém. Ezt mondtam. Azt akarom, hogy kielégítsd vele a farkam. Úgy, ahogyan akarom, de megmutatva azt, amire képes… a szád, amit te használtatsz. A póráz vége az én kezemben volt. A nyakörv biztonsága óvott téged. Nagyon szégyellted magad, amikor elkapott az ismerős hév a makkom láttán. Bujaságod győzött. A borzongás, az izgalom, az ismerős volt. Mohón habzsoltad. Szoptad, szívtad, nyalogattad… minden érzékszerveddel letapogattad. A nemiség illata az orrodban, a férfiúi büszkeség látványa a szemed előtt, a hím semmivel össze nem téveszthető íze a nyelveden, a vessző simasága és a makk feszülő fénye az ajkaidon, és zenei aláfestésként a gyönyöröm hörgései a füledben… Lelkedben a tudat: a Gazdámé vagyok. Boldogan nyaltad fel az ajándékomat a földről is, miközben fogtam a nyakörvedet. Büszke voltam rád… soha nem élveztem előtte olyant. Továbbkalandozik a kezem. A barlangod… Nem ismerted a határaid, a lehetőségeidet, melyeket a gyönyör szőnyegébe szőttünk. Megtanítottam neked a csodát, a repülést, melyet kezem, a szám és a farkam varázsol. Az ujjak – simogatón. A tenyerem – fegyelmezőn. Az öklöm – kéjre hívón. A farkam, szinte el sem hiszed… Majd megőrültél, annyira vágytál arra, hogy beléd hatoljak. Ujjaim játszottak veled. Néha ajkaidhoz tartottam őket, és mohón szopogattad róluk saját nedvedet. Valahol lebegtél már. Szinte nem is fogtad fel, hogy mindig több ujjat lehetett élvezned. Arra vágytál, hogy betöltselek. És szukaként nyomtad magad ahhoz, ami a barlangodhoz ért. Nyársat akartál, és az öklömet tartottam oda. A nedvesség hangját felülírta a vágy sóhaja, a kéj őrjöngő hangja. A feszítő fájdalom felemelt, és egy másik dimenzióba húzott. A nyakörvednél fogva húztalak, vontalak magamra, az öklöm eltűnt benned. Azóta is csodaként élek meg minden alkalmat, amikor az öklömet szorítod. Ösztönösen, nyöszörgős boldogsággal. A feneked, a titokzatos nyílás, ami senkié. Senki másé. Miért is adnád másnak? Hallom a feltörő sóhajod, mikor simogatom. Hogyne vágynál rá? Hogyne akarnád, hogy azt is birtokba vegyem?! Az enyém. Nekem teremtették. Ezt is én tanítottam. Érzékeny, buja vágyak szigete. Amit addig óvtál… Természetes volt, ahogyan a makkom ott mosolygott. Sötét kis barlangod lucskosságát simítottam egyre beljebb. És úgy nyílt meg az addig szűz nyílás, mintha mindig csak erre várt volna. És a gyönyör újabb kapuját nyitottam ki neked. Mint a kés a vajban. Feszülök benned, és ez kitölt, felfokozza bujaságod. Ágyékom érintése, a tenyerem hangja a fenekeden, heréim hangos csattanása minden mozdulatnál, és a repülés sóhajai… Nyakörvedbe markolok… És elindul a gyönyör… a kéj… Lábaimhoz kuporodsz, mint egy hűséges kutyus… Apró csókokat adsz a lábujjaimra… Rám nézel, a szemeid beszélnek… Gazdám szeretlek, gazdám hűségesen szolgállak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése