Éjszaka van,
Félelmetes a sötétség,
De a fénylő csillagok közt,
Előbukkan egy szépség.
Ő a legfényesebb,
Az égen játszó fények nézik,
Csillogását, fehér fényét,
Oly sokan irigyelik.
De látom Őt,
Keser ül mosolygó arcán,
Szemeiben kérdés, kétség,
De ott vagyok a balján.
A Hold vagyok,
A fénylő csillag árnyékában,
Ő ad nekem éltető fényt,
Életet, hitet, boldogságban.
Sugarait én,
Visszaverem, mint kemény kő,
Hogy belőlem merítsen erőt,
S legyen mellettem a NŐ.
Barát és társ,
Az elnyűhetetlen szerető,
Csak keringek körötte,
Míg arca nem lesz nevető.
Hol én nem látszom,
Hol pedig egyetlen csillagom,
Hol Ő takar el engem,
Hol én Őt, de hidd nagyon…
Mi ketten, Te és én,
Megyünk együtt, ha akarunk,
Nem lesz könnyű, tudom,
De majd eljön a napunk.
Mikor a tested,
Kilövelli forró magvát,
És magába fogadva ölel,
Átadva, csak nekem magát.
Segítsek Neked?
Segítek, csak kérd bátran,
Hogy megvalósulhasson,
A leggyönyörűbb vágyad.
Hogy egyek legyünk,
Fent az ég zenitjén,
Csak Te meg én, s két kis bolygónk,
A legnagyobb hegy tetején.
Együtt leszünk,
Egy lesz kettőnk élete,
Amíg csak ki nem alszunk,
Lesz ilyen, kérdheted.
Amíg a Nap az égen,
Tüzesen süt le Ránk,
Izzani fogunk fényesen,
A Szerelem örök oltárán…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése