Hol szerelmünk fészke volt.
S remegve,
Izzadt testedért üvöltök,
Vérembe folyt a vörös
Telihold.
Szél van, vihar tombol,
A fákon remegnek, zizegnek
A levelek.
A tavam vize fodrozódik,
A tücskök riadt zaja töri meg
A csendet.
Reszket a lelkem is, kereslek,
Hiányod nem pótolja semmi,
Remegek.
Elváltunk, bár most is érezlek,
Velem vagy, nekem vagy,
Féltelek.
Most tombol a vihar, remeg a Föld,
Remegek én is Rád gondolva,
Rólad álmodva.
Vágyva várom a pillanatot,
Mikor újra velem leszel,
Remegek.
Remegve várom az érintésed,
A pillantásod, a hangod,
A bódulatot.
A tested remegését, mikor
Hozzád érek, simogatlak,
A fák alatt.
Remegve várom, mikor testünk egybeforr,
S vérünkbe folyik a vörös,
Telihold.
Remegve várom a percet,
Az órát, a napot, az éjszakát,
Remegek.
Ha Veled vagyok, ha Nélküled,
Ha közel vagy, ha távol,
Remegek.
Érted, értünk, az ölelésünkért,
A vágyért, a szerelmünkért,
Remegek.
S tébolyultan bolyongok a kis szobánkban,
Hol szerelmünk fészke volt,
Remegve.
S vonagló, izzadt testedért üvöltök,
Vérembe folyt az izzadt,
Telihold.
Tombol a lelkem, remeg a testem,
Érted élek most már,
Drága Szerelmem!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése